1. nap (aug. 28.): a Golden Gate híd lábánál
12 órás (fárasztó) repülés után végre megérkeztem San Franciscoba. Hiába repültem az egyik legmodernebb és legnagyobb gépnek számító, több mint 500 főt befogadó Airbus A380-as repülőgéppel, a fél napos út így is kimerítő volt.
Kilátás a szállodai lakásból, háttérben a Golden Gate híd teteje
A szállásom a várossal szemben lévő félszigeten,Sausalito szomszédságában, a Golden Gate híd lábánál fekvő Cavallo Point hotel volt, mely a volt tiszti lakásokat adja ki (felújítva) a turistáknak. Nagyon jó hangulata van, a holnapi nap folyamán, ha lesz lelkierőm, akkor fogok a beltérről is készíteni pár fotót. A mai napon - mely már lassan két napja tart a 9 órás időeltolódás miatt - már nem mentem messze a szállásomtól, a Golden Gate lábánál néztem körül, és igyekeztem felfogni, hogy tényleg itt vagyok. Eközben megvolt az első találkozásom is az itt élő fókákkal: miközben fényképeztem a hidat, arra lettem figyelmes, hogy a móló alatt, amin álltam, valaki nagyon prüszköl. Hamar rájöttem, hogy az nem egy "valaki" volt, hanem egy közel másfél méter hosszú fóka, aki levegőzni jött csak fel egy-két pillanatra. Ezen kívül számtalan albatrosz és sirály kísérte sétámat.
A Golden Gate híd
A hely kiváltsága, hogy közelről láthatom a kivilágított hidat és rálátok az egész városra.Azonban ennek az az ára, hogy ha be akarok jutni a belvárosba, akkor bizony egy jó 20 perces busz útra kell vállalkoznom. Ma este már nem megyek ki megnézni a kilátást, eléggé elfáradtam.Holnap,amennyiben jól sikerülnek a képek, akkor természetesen azokat veletek is megosztom!
Egyelőre mára ennyi, most megyek is lefeküdni, mert már nem nagyon bírom talpon. Holnap majd a belvárosba látogatok el, megnézem a híres villamost, illetve a szinte minden San Franciscoban játszódó film kötelező "kellékét", a város dombokra épült részét.
San Francisco látkép
2-3. nap (aug 29-30): San Francisco utcáin
Túléltem az első két napomat a városban. Tegnap egy hosszú túra keretében végiggyalogoltam és megnéztem a város főbb látnivalóit és bevallom, a végére egy kissé elfáradtam. Bátor módon egy német térkép leírását követtem, melynek köszönhetően alig 9 órás körsétát téve végigmentem a belváros főbb részein. A Union Square-en szálltam ki a hotel minibuszából és innen indultam gyalogosan, a belvároson, egészen pontosan a Financial Districten keresztül, a helyi Kínai negyeden át a város névjegyét képező dombos külvárosi részéhez, a Nob Hillhez és a Russian Hillhez, ahonnan végül a parthoz értem, ahol sok más nevezetesség mellett megcsodálhattam a Pier 39-es dokk hírességeit, a mólón, a nap fényében sütkéröző fókákat.
A Union Square
Fontos elöljáróban megjegyeznem, hogy a város fekvése miatt az időjárás nagyon változékony és szeles. Ennek pozitívuma, hogy az óceán felől érkező áramlatok gyakran ködfelhőbe burkolják a Golden Gate híd egy részét, ami így gyönyörű látványt nyújt, a negatívuma pedig, hogy nem ajánlatos még a legmelegebbnek induló nyári napon sem csupán egy rövid ujjúban útra kelni.
A Union Square San Francisco egyik (ha nem a) leghíresebb tere. Neve az amerikai polgárháború idejéből származik, mikor gyűlések és támogatások szerzésére, szervezésére használták a teret, hogy ezzel is támogassák az Egyesült Hadsereget (Union Army). A tér tulajdonképpen egyben a város egyik központi része is. Itt kezdődik a Financial District, itt halad el a Cable Car, azaz a híres San Francisco-i villamos, és ténylegesen ez a belváros egyik fizikailag is központi helye.
A Union Square mellett található Powell Street, a rajta közlekedő villamossal
Ami elsőre feltűnt (a felhőkarcolókon kívül, amiket valójában nem volt olyan nehéz észrevenni) az a városi élet szervezettsége. Egyszerűen érzi az ember, hogy itt lehet élni, a város tudatosan van megszervezve. Látszik az is, hogy nem több száz, akár ezer éves városról beszélünk, mely szépen lassan népesedett és így szükségszerűen, utólagosan bővült. Itt minden tervezve van: nincsenek (vagy alig vannak) például kanyarodó utak vagy utcák. A nagy sugárutak hosszú kilométereken keresztül ívelnek egyenesen, mintha vonalzóval tervezték volna őket. Tulajdonképpen ezeken át lehet látni az egész városon. Emellett persze voltak még egyéb szembetűnő dolgok, például hogy szinte minden családi- vagy lakóházon van külső tűzlépcső, vagy például az autók méretei, hogy kb. minden második ember dzsippel jár, (bár nagy megelégedésemre egész sok porschét, mustangot, dodge-ot és camarot is lehet látni) illetve, hogy minden második ember ázsiai.
A Montgomery Street és a Maiden Lane
A belváros még nem annyira a dombjairól nevezetes, bár 1-2 itt is megtalálható belőlük, itt inkább a felhőkarcolók dominálnak. Aki erre jár, annak mindenképpen érdemes benéznie a Union Square-ről nyíló Maiden Lane-re, nagyon kis hangulatos mellékutca (bár tény, hogy az egész város elég "hangulatos") és nem szabad kihagyni a Montgomery Street-et. Volt is szerencsém itt egy kisebb utcai kávézóban szóba elegyednem az eladólánnyal, aki, miután megkérdezte, hogy honnan jöttem, kedvesen elmesélte, hogy a barátnője volt már Budapesten és hogy a fürdőink milyen csodálatosak. A Montgomery-n található még a Transamerica Pyramid is, mely a maga 48 emeletével és 260 méteres magasságával a város legmagasabb épülete.
A Kínai negyed és a Transamerica Pyramid
Az Üzleti negyedből kikeveredve bejutottam a Kínai negyedbe, vagyis a Chinatownba. Érdekes, hogy nem volt különösebb válaszfal a két városrész fölött, egyszerűen csak arra lettem figyelmes, hogy ázsiai építészeti stílusok váltották fel a felhőkarcolókat, és hogy hirtelen mindenki körülöttem kínai lett. Érdemes itt megnézni a Grand Avenue kínai negyed-béli részét, illetve a Waverly Place-t.
A Cable Car közelről
Innen mentem tovább a híres dombokra épült városrészbe, a Nob és Russian Hillre. Nagyon tetszettek elsőre a dombok, tényleg olyan volt mint a filmekben. Azonban a kezdeti lendületem hamar megtört, és az elsőre érdekes, és újdonság varázsát hordozó meredek emelkedők látványa csakhamar kihozta belőlem először a "jó, ide még felmegyek", aztán a "hát, ilyet már láttam", végül az "oda fel már születni kell" megjegyzéseket. Mindazonáltal megérte felmászni, hisz a Hyde Streetről kiváló kilátás nyílik az óceánra, az Alcatrazra, a Golden Gate hídra, és nem mellesleg ebből az utcából nyílik a híres Lombard Street, mely 8 éles kanyarjának köszönhetően, amin cikk-cakk alakban lehet csak végigmenni sok filmben és számítógépes játékban is kiemelt szerepet kapott.
Néhány fotó a környékről:
A Cable Car kisebb utcákban is közlekedik
A Russian Hill, háttérben az Alcatrazzal
Néhol egészen meredek emelkedők is vannak
A ködbe burkolózó Golden Gate híd a Russian Hillről
A híres Lombard Street
Leérve az óceánpartra érdemes jobbra venni az irányt és végigsétálni a parton, a Fishermans Wharf-on, ahol a történelmi kikötők és hajós kiállítások mellett, rengeteg hangulatos árus, bolt, étterem és kifőzde mellett haladhatunk el. Emellett itt található a híres Pier 39-es dokk, ahol 1990-ben (a turisták nagy örömére) a fókák megvetették lábukat, és azóta is ott tanyáznak és a mólón kifeküdve süttetik a hasukat.
A Fishermans Wharf bejárata
A kikötőben rengeteg történelmi hajó, köztük egy II. világháborús tengeralattjáró is található...
... és egy sokatmondó fotó a tengeralattjáró egykori legényésgéről
Az elmaradhatatlan fókák a Pier 39-ben
A délutáni napfény sugarai megvilágítják a Powell Streetet
Ezeket néztem meg első nap, bizonyára vannak még érdekességek, melyekre idő és energia hiányában nem kerítettem sort. Másnap, vagyis ma (ami egyébként közben tegnap lett, mert éjjel írom a bejegyzésemet, és akkor még az időeltolódásról szót sem ejtettem, hogy nehogy tovább bonyolítsam a napokat) az Alcatraz vagy a mammutfenyőiról híres Muir Woods Nemzeti Park volt betervezve, amiből végülis a Muir Woods mellett döntöttem, részben azért, mert több ismerősöm szerint A Szikla közel sem annyira érdekes, mint amennyire azt népszerűsítik, de leginkább azért, mert a jegyfoglalásnál dolgozók nem voltak teljesen a helyzetük magaslatán. Ugyanis mikor lefoglaltam előre a belépőt, akkor ők azt nem sokkal később repülőre tették és elküldték Magyarországra, ami persze akkor érkezett meg, mikor én már kint voltam. Természetesen semmiféle online foglalás, vagy online jegy, illetve egyéb más megoldás nem működött, így végül nem volt jegyem, és csak 6 nappal később lett volna újra hely a hajóra mely átvisz a szigetre (ironikus, hogy manapság képtelenség bejutni arra a helyre, ahonnan 50 évvel ezelőtt képtelenség volt kijutni.) Ezt a leírást azonban már holnapra hagyom, kissé elfáradtam, holnap Indulok Los Angelesbe autóval, szóval a holnapi napom ezzel el is megy, ha minden jól alakul, akkor este írok egy rövid beszámolót.
A Golden Gate éjjel
3-4. nap (aug. 30 - 31.): Mamutfenyő és Highway 1
Törekvéseim ellenére sajnos tegnap este annyira fáradt voltam, hogy már nem volt erőm beszámolót írni, de elmaradásomat most pótolom. Megérkeztem épségben Los Angelesbe, méghozzá a gyönyörűséges partmenti Highway 1-et követve, de most még először következzék a Muir Woods és az utolsó nap San Franciscoban.
Miután eddig nem tettem, úgy gondoltam, hogy itt az ideje, és felszálltam a San Francisco utcáin közlekedő villamosra. A parton lévő végállomásánál kb 10-15 perces sorban állás után felfértem a második induló szerelvényre, 6 dollár volt a jegy, nem pénz igazából. Hangulatos volt végigmenni vele a dombokon, ugyan semmi extra nincs benne, szép lassan döcög, de azért mégiscsak San Francisco híres villamosán ül az ember. Mellesleg az sem elhanyagolandó, hogy a végállomása a Union Square mellett van, így összeköti a város két nevezetes pontját, ráadásul egy nem is akármilyen úton.
A Muir Woods a várossal szemben, a Golden Gate híd másik oldalán található, odajutni egészen egyszerű, a 101-es utat kell követni a városon keresztül a hídon át, majd letérni az Highway 1-esre (természetesen északi irányban). Kb fél óra, nehéz eltéveszteni. A erdőről annyit kell tudni, hogy itt is nőnek az akár több ezer éves kort is megérő mamutfenyők, a redwoodok. Habár a fenyők itt nem érik el azt a kerületet, mint a Kaliforniában található többi rokonuk, (pl a Giant Forest, Redwood Nemzeti Park,vagy az Alder Creek-beliek) az itt található fák is elérik a 70 méteres magasságot, és vastagságuk miatt így is jópár ember kell, hogy körbeérje őket.
Érdemes ide benézni, pláne, ha az ember még nem látott óriásfenyőket, és nincs idő a nagyobb, és egyben a várostól messzebb is levő "őserdőkhöz". Egy személynek a belépő 12-13 dollár, kb. 1-2 óra alatt végig lehet sétálni az érdekesebb részeken, és habár többször elágazik az út különböző irányokba, a legérdemesebb a "Bridge 4"-es útvonalat követni. Ja és nem árt, ha van nálunk pulóver, mert a napfény csak kevés helyen hatol át a lombkoronán.
Néhány fotó:
Az emberek egyenesen eltörpülnek a hatalmas, akár 70 méteresre is megnövő fenyők mellett
Akár több ezer éves kort megélt példányokkal is találkozhatunk
A napfény gyakran el sem jut a talajig
A fölénk tornyosuló fák látványa
A hazafele úton (ismerősök ajánlására) benéztem a hotelemtől nem messze elterülő Sausalito városkába. Nagyon szép óceánparti kisváros, dombokkal, szép parttal, és barátságos városközponttal, ami természetesen a az óceánhoz közel van. Kifejezetten ajánlott ide délután, a naplementében érkezni.
Sausalito naplementekor, a párás időben a felhők már egészen a kis dombok tetejéig süllyedtek
Sausalito este
Este, még búcsúzásként felmentem a szállásomtól két perc autóútra lévő kilátóhoz, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a hídra és a városra is. Az erős szél levitte a fejemről a sapkámat, melyet még éppenhogy a szakadék szélénél kaptam el, emellett még a fényképezőgépemet is meg-megbillentette egy-két expozícó közben, így elrontva azokat. Ráadásul az itt eltöltött kb 5 perc leforgása alatt sikeresen eljutottam a fagyhalál közelébe, de végülis megérte a sok "megpróbáltatás" a kilátás tényleg nem mindennapi.
Tegnap reggel tehát útra keltem, az útvonalam pedig a következő volt: San Francisco -> Monterey -> Carmel -> Big Sur -> Santa Barbara -> Los Angeles. Az út főként a Highway 1-en megy, ami, habár így lassabb kicsivel, mint az autópályán, bőségesen megéri azt a plusz 2 órát. Monterey városkájában megálltam egy órára kb, érdemes itt elnézni a kis halászfalu kikötőjébe, illetve a Cannery Row-ba, ami a turistaközpontja a városkának, köszönhetően a már használaton kívüli (de nagyon szépen felújított) halfeldolgozó üzemeknek, illetve a part közelében, a sziklákon pihengető fókáknak.
A felújított halfeldolgozó üzemek egy egészen új megvilágításba helyezte Montereyt
Kisboltok és éttermek sora nyílt a parton
A városka partjai még borongós időben is barátságosan néznek ki
A fókák természetesen itt is sok helyütt előfrodulnak
Elhagyva Montereyt, majd Carmelt, következik az óceánpart elég hosszú, hegyoldalakon ívelő kanyargós része, ahol gyakran kell 35-40 km/h-ás sebességre lassítani, a lélegzetelállító kilátás miatt ez engem egy pillanatig sem zavart, így is 5 percenként megálltam a kanyarokban egy-egy kilátónál fényképezni. Egyiknél fókákat láttam a partokon, míg egy másiknál meg nem átallott egy egész mókus-raj is letámadni, hogy nincs-e nálam némi különlegesen tápláló, és egészséges étek, például chips. Tényleg ajánlom mindenkinek aki esetleg tervezi a San Francsco - Los Angeles távot kocsival megtenni, habár kénytelen voltam emiatt lemondani a Yosemite Nemzeti Parkról (nem esik ezen az útvonalon útba), úgy érzem hogy teljesen megérte ez is.
Fotók a Highway 1-ról:
A part végig lélegzetelállítóan szép volt
Az emlegetett mókusok, és "tápláló" étkük
Fókák sütkéreznek a parton. Annyira ragaszkodnak megszokott helyükhöz, hogy a természetvédelem egy táblát is kitett, mely figyelmeztet az itteni jelenlétükre
Estére megérkeztem Los Angelesbe, a többszöri megállás és nézelődés miatt az út megtétele végül 10 órát vett igénybe a tervezett 8 óra helyett. A szállásom a belvárosban, Los Angeles Downtownban van, ideérkezésemkor megvolt az első tipikus Los Angeles-i élményem: pár sarokra a hoteltől épp egy forgatás mellett haladtam el, éppen egy Ford Mustangot szereltek fel, nem csekély odafigyeléssel, kamerákkal és állványokkal, mindezt az egyik főút mentén. Miután lepakoltam a szobámban, rövid sétát még tettem a felhőkarcolók között, aztán visszamentem a szobámba, elég fáradt voltam már. Tény, hogy a felhőkarcolók monumentális látványt nyújtanak, de azért valljuk be, Los Angelesbe nem ezért jön az ember, erre ott van New York.
A mai nap (meg terveim szerint holnap is) Beverly Hills-t, Santa Monicát és természetesen Hollywoodot járom be, róluk már csak (ha minden jól megy) holnap számolok be. Emellett, ha időm engedi, megpróbálom vágói vénámat is megcsillogtatni, és feltölteni pár videót is az elmúlt napokból, bár garanciát erre még pláne nem vállalok, tekintve a szállodában működő wifi sebességét.
Az utazás itt még nem ért véget,lapozzon a következő oldalra:
